Kapcsolat

Sanval 10mg

Ezen terméket a gyártó beszüntette, így már nem kapható hivatalosan (maximum hamis)! Helyette viszont másik gyártó cégeknek prémium minőségű termékét ajánjuk Önnek, ami hatóanyagában, hatásában, hatás erősségében és mellékhatási rátájában is 100%-ban megfelel az előbbi terméknek. Különbség csupán a gyártó cég nevében, tabletta és csomagolás küllemében van

Ajánlott termékek:

    Leírás

    MI AZ A Sanval 10mg?

    Ha nem tud éjszakánként rendszeresen elaludni az egy idő után bizonyos fizikai tüneteket is okozhat. De ugyanez jelentkezhet akkor is, ha éjszaka felébred és utána már nem tud visszaaludni, csak forgolódik az ágyban. Az is előidézheti a gondokat, ha alszik ugyan, de mégsem piheni ki magát teljesen, mert nem alszik elég mélyen. Ilyenkor általában zavart, vagy rémálmai is jelentkezhetnek. Ennek következményeként előfordulhat elsősorban fáradtság, levertség első hatásként. Ez azt is okozhatja, hogy nem tudunk úgy teljesíteni mind fizikailag, mind szellemileg. Megjelenhet levertség, szorongás, ingerültség. Hosszú időn keresztül pedig ez munkájára, családi életére is hatással lehet. Barátai sem fogják érteni mi történt Önnel.

    Sanval 10mg vásárlás rövid távon segít Önnek kipihenni magát. Ez nagyon hasznos lehet például egy túlhajszolt, stresszes időszakban. Hatását az agyban fejti ki és álmosságot idéz elő. Hatóanyaga a zolpidem-tartarát, amely a benzodiazepinekkel rokon altató hatású szer. Az álmatlanság rövid távú kezelésére használható.

    Ne számolgassa éjszaka, vagy hajnalban a bárányokat! Nem fog többször felébredni éjszakánként rendszeresen. Sokkal tovább fog aludni és az alvás is sokkal jobb minőségű lesz. És ennek következménye, hogy napközben pihentebb, feldobottabb és kiegyensúlyozottabb lesz.

    Sanval 10mg eladó az interneten más webáruházakban is. Ha máshol jóval kedvezőbb árral találkozik vigyázzon, nehogy becsapják Önt. Nagyon sok hamisítvány van a piacon, melyek nem váltják ki a kívánt hatást, de még egészségre is veszélyesek lehetnek. Az általunk készített tájékoztató anyag elolvasása után gyorsan felismerheti, hogy hamisítvánnyal áll szemben. Tekintse meg az erről készített oldalunkat.

    Ha biztosra akar menni tudnia kell, hogy Sanval 10mg rendelés esetén mi garanciát is vállalunk a hatására. Ha mégsem lenne elégedett a termékünkkel, akkor csak küldje vissza részünkre és mi visszautaljuk Önnek a vételárat. Ennek feltételeiről itt tájékozódhat.

    JAVASOLT ADAGOLÁS

    A gyógyszer rövid távú kezelésre alkalmas. Maximum 4 hétig használható folyamatosan. Alkalmazása során nem szabad alkoholt fogyasztani. Gyerekek részére nem ajánlott a szedése.

    65 éven aluliak naponta 1 tablettát szedhetnek be lefekvés előtt egy korty vízzel. Ez a maximális napi mennyiség, ettől többet ne vegyen be. Ha elfelejtette bevenni napi adagját azt legközelebb nem kell pótolni. Néhány esetben elegendő kisebb adag bevétele is. Ne szedje a gyógyszer 4 hétnél hosszabb ideig.

     

    Idős és májbeteg használók maximum fél tablettát szedhetnek. Lehetőleg éhgyomorra vegye be a gyógyszert. Étkezés közben vagy után történő bevétele esetén később fejti ki hatását.

    Hosszabb távú alkalmazása gyógyszerfüggőség kialakulásához vezethet.

    Mellékhatások, ellenjavallatok

    Sanval 10mg eladó webáruházunkban, de rendelése ellenjavallt az alábbi betegségek mellett:

    • allergiás a hatóanyagra (zolpidem-tartarát)
    • súlyos vagy heveny légzési elégtelenségben szenved,
    • súlyos máj elégtelensége van;
    • egyes izomgyengeség esetén
    • terhesség és szoptatás ideje alatt;
    • ha alvás közbeni légzéskimaradás (alvási apnoé) szerepel

    18 éven aluliak számára a szedése nem engedélyezett.

    A gyógyszer laktózt is tartalmaz, erre érzékenyek ezt vegyék figyelembe.

    A készítmény szedése balesetveszélyt jelent gépjármű vezetés és gépkezelés során.

    Sanval 10mg hatását felerősíthetik egyes szorongás gátlók, fájdalomcsillapítók és AIDS ellen szedett gyógyszerek.

    A gyógyszer szedése mellett mellékhatásként jelentkezhet:

    • aluszékonyság,
    • kettős látás
    • fejfájás és szédülés
    • hasmenés, hányinger

    Ha közvetlenül lefekvés előtt veszi be a gyógyszert a mellékhatások kialakulása nagy mértékben csökkenhet.

    Sanval 10mg rendelés

     

    Sanval 10mg vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges folyamatosan webáruházunkban. Megrendelést követően már 1-2 munkanapon belül kézhez veheti a csomagot teljes diszkrécióval. A szállítmány nem tartalmaz semmilyen utalást a tartalmára, címzése sem lesz árulkodó.

    Szállítási lehetőségek:

    • házhozszállítás
    • csomag automata
    • GLS, COOP, MOL csomagpont
    • Postapont

    A szállítással kapcsolatos információk ide kattintva tekinthetők meg

    Ha kérdése lenne még keresse fel Ügyfélszolgálatunkat ahol kollégáink segíteni fognak Önnek.